Hírek
TDK-beszámoló a Nemzetközi Tanulmányok szekciókról 2026 tavasz
Egyetemünk 2026. április 29-én rendezte meg a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia tavaszi, helyi fordulóját. A Nemzetközi Tanulmányok alapszakos hallgatók két szekcióban, angolul és magyarul versenyeztek. Ebben a fordulóban az angol nyelvű szekció bizonyult népesebbnek, míg magyarul kevés diákunk mérettette meg magát.
A Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék által szervezett, magyar nyelvű szekcióban 3 előadás hangzott el, amelyekből a zsűri egyet díjazott. Az első helyezett Faragó Ivett Közösségszervező BA szakos hallgató Hagyomány és digitalizáció: Kulturális intézményi adaptáció a 21. században című pályaműve lett (konzulens Dr. habil. Horváth Csaba Sándor). A zsűri elnöke Dr. Fejes-Nádai Julianna, tagjai Csapóné dr. Horváth Andrea és Dr. Lőrincz Ildikó voltak, a titkári teendőket Lőre Jázmin látta el, a diákokat Szilágyi Panna képviselte.
A párhuzamosan futó, angol nyelvű szekcióban 6 előadást hallgatott meg a zsűri és a nagy számú érdeklődő közönség. Első helyezést ért el Munir Ahmed Shahzad Rare Earth Elements in the Defence Technology Supply Chain: A Study of Geopolitical Vulnerabilities című előadásával (konzulens Dr. Szőke Júlia). Débora Silva e Souza érdemelte ki a második helyezést, pályaműve címe: A Comparative Analysis of UNHCR’s Interventions in the Humanitarian Crises of Syria and Sudan (konzulens Dr. Fejes-Nádai Julianna). A zsűri különdíjjal jutalmazta Kónya Máté Global Risks 2025 and the Great Reset: Capitalist Reform, Systemic Vulnerabilities, and the Politics of Conspiracy című dolgozatát (konzulens Lőre Jázmin). A zsűri elnöke Dr. Kecskés Petra, tagjai Dr. Bándy Katalin és Dr. Makkos Anikó voltak, titkárként Hajszán Júlia segítette a munkát, a diákokat Németh Csenge képviselte.
A résztvevők hamarosan értesülhetnek róla, hogy kik képviselhetik egyetemünket a két év múlva esedékes Országos Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián.
Gratulálunk a díjazottaknak és a konferencián induló minden résztvevőnek! Köszönjük a konzulensek, a zsűritagok és a bírálók munkáját!
Dr. Yalcin Dilekli látogatása karunkon
Március 30. és április 1. között az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon töltötte oktatói mobilitását Dr. Yalcin Dilekli, a törökországi Aksaray Egyetem oktatója. Vendégünk a Pedagógiai Kar Oktatástudományi Tanszékén a Tanterv és Oktatás terület szakértője. Itt-tartózkodása során a gondolkodási készségekről tartott három különböző megközelítésben gyakorlatias előadásokat hallgatóinknak. Témái az elemző, kritikai és kreatív gondolkodás voltak, melyeket szemléletes példákon és gyakorlatokon keresztül igyekezett közelebb hozni a hallgatósághoz. Karunkról nemzetközi tanulmányok és tanító szakos diákok egy-egy csoportjának tartott előadást, míg a hallgatók másik nagy csoportját különféle, angol nyelvű gazdálkodási szakokon tanulók alkották. Az órák jó hangulatban teltek, az előadó nagy gyakorlattal vonta be hallgatóinkat az interaktív feladatokba. A mobilitást mindkét fél sikeresnek értékelte, és szorgalmazta a karok közötti további oktatási együttműködést.
From March 30 to April 1, Dr. Yalcin Dilekli, a lecturer at Aksaray University in Turkey, spent his teaching mobility at the Apáczai Csere János Faculty of Education, Humanities, and Social Sciences. Our guest is an expert in the field of Curriculum and Instruction at the Department of Educational Sciences within the Faculty of Education. During his stay, he delivered practical lectures to our students on thinking skills from three different perspectives. His topics were analytical, critical, and creative thinking, which he sought to bring closer to the audience through illustrative examples and exercises. He gave lectures to students at our faculty majoring in international studies and teacher education, while another large group of students consisted of those studying various English-language business programs. The classes took place in a positive atmosphere, and the lecturer skilfully engaged our students in interactive activities. Both parties considered the exchange a success and encouraged further educational cooperation between the faculties.
Frankofón Forgatag
- március 20-án, pénteken részt vettünk a Frankofón forgatag című rendezvényen a budapesti Francia Intézetben. A programok már kora délutántól egészen estig tartottak, és rendkívül változatos élményeket kínáltak: francia nyelvórák megtekintése, koncertek, beszélgetések, játékok, interaktív kiállítások, virtuális valóság és videojátékok, kóstolók, rövidfilmek, valamint irodalmi programok várták az érdeklődőket.
Csoportunk kilenc főből állt, a nemzetközi tanulmányok szak minden évfolyamát képviselve. Külön öröm volt, hogy magyar és nemzetközi hallgatók egyaránt részt vettek az eseményen. A rendezvény célja az volt, hogy közelebb hozza a frankofón országok sokszínű kultúráját, és ezt valóban sikerült is megvalósítani.
Számos izgalmas program közül választhattunk. Különösen emlékezetes volt az afrikai kultúrához kapcsolódó kongói doboló műhely, ahol testközelből tapasztalhattuk meg a zene ritmusát és közösségformáló erejét. Emellett lehetőségünk nyílt francia minta nyelvórákon is részt venni, illetve a Le Concept frankofón kávézóban különböző frankofón országokból, Kanadából, Belgiumból, Franciaországból, Tunéziából érkező franciául beszélőkkel beszélgethettünk. Ez segített jobban megérteni a nyelvhasználatbeli különbségeket.
A rendezvény másik különlegessége a virtuális valóság szoba és az interaktív feladatok voltak, amelyek modern és élményszerű módon mutatták be a frankofón világ egyes jellemzőit. Az ételkóstoló programon különböző országok, például Vietnam, Tunézia és Franciaország, ételeit is megkóstolhattuk, ami tovább gazdagította a kulturális élményt.
A nap során élőben hallgathattunk afrikai zenét dobokkal és xilofonokkal, ami igazán különleges hangulatot teremtett. Az épület legfelső emeletén található könyvtárban pedig megtekinthettük a belga „Neuvième Art Nouveau” című képregénykiállítást, valamint számos francia irodalmi művet és sajtóterméket is felfedezhettünk.
Számomra a dobműhely volt a legemlékezetesebb program, de összességében minden esemény érdekes és élvezetes volt. A látogatás nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is volt: sokat segített abban, hogy mélyebben megismerjük a frankofón kultúrát, nyelvet és szokásokat. Úgy érzem, mindannyian gazdag élményekkel tértünk haza.
Huber Barna. 3. évfolyam, nemzetközi tanulmányok alapszak
Le Mans
A Széchenyi István Egyetem és a Le Mans Egyetem a Balaton-Hubert Curien kutatási projekthez kapcsolódva Pannónia mobilitási keretszerződést írt alá 2025. májusában, amely nyomán a győri Nemzetközi tanulmányok BA szakos hallgatók meghívást kaptak a Le Mans Egyetem és az angers-i Pedagógiai Főiskola közös szervezésében 2025-ben immár 3. alkalommal megrendezett nemzetközi kreatív írás- és interkulturális kommunikáció műhelyre, a Chréatonra. A győri résztvevők mellett a rendezvényen a Le Mans Egyetem és az angers-i Pedagógiai Főiskola hallgatói, továbbá Portugáliából az Aveiro Egyetem, Olaszországból a Sienai Egyetem és Görögországból az athéni Kapodisztriai Egyetem hallgatói vettek részt. Mi, győri hallgatók a Pannónia ösztöndíjprogramra pályázva tudtunk Franciaországba utazni. Az esemény előkészítése során a regisztrációnkat követően 2025. október 2-án két francia oktató – Isabelle Audras és Florence Lacroix – egy elő-, bevezető foglalkozást tartott nekünk a Széchenyi István Egyetemen. Ezt követően online formában francia nyelvű kulturális feladatokkal készültünk a rendezvényre. A Chréaton nemzetközi hallgatói műhely 2025. november 24–28. között jelenléti formában zajlott, fő munkanyelve a francia nyelv volt, de a programokon a résztvevők mind a plenáris, mind a csoportmunkákban az angol, az olasz, illetve portugál nyelvet is használták. A Chréaton során a résztvevőknek nemzetközi, többnyelvű hallgatói csoportokban egy slam költeményt kellett írniuk a többnyelvűségük és a multikulturalitásuk lehetőségire építve.
Ez a tanulmányút egy egészen csodálatos élmény volt. Le Mans városa meseszép, rengeteg történelemmel és fantasztikus épületekkel. Mi, győri hallgatók, két csoportban a belvárosban szálltunk meg, nem messze egymástól. Az egyetem kampusza zöld övezetben, 10-15 percre volt villamossal, amit előszeretettel használtunk. Mindnyájunk nevében mondhatom, hogy rengeteget fejlődött a francia nyelvtudásunk. Mivel már korábbi szemeszterek alatt tanultuk a francia nyelvet a Széchenyi István Egyetemen, éltünk a lehetőséggel, hogy „élesben is” megmérettessük magunkat. A multikulturális környezetnek köszönhetően szakmai területen is szereztünk értékes tapasztalatot. Az íróműhelyben nemzetközi csoportokban először egy adott kezdőmondat és kulcsszavak alapján egy slam művet írtunk, majd egy hivatásos színész segítségével és rendezésében színre vittük, az eredményt pedig egy színházi est keretében a Le Mans Egyetem színpadán be is mutattuk a programon résztvevő oktatóknak. A munkacsoportokban általában nem volt kettő ugyanolyan nemzetiségű. A közös cél megvalósítása során sokat tanultunk egymás egyetemeiről, az országaink kultúrájáról, munkastílusáról, temperamentumáról, problémamegoldásáról, gondolkodásmódjáról, nyelvéről, és több kifejezést tanultunk meg a francia nyelvű kifejezések mellett számos más nyelven is. A francia helyi hallgatók vezetett séta során bemutatták nekünk a Le Mans-i campust, a hallgatói tereket, könyvtárat, éttermeket, sportpályákat. Egy kincskereső játék keretében fedeztük fel Le Mans város történelmi óvárosát. Az íróműhely egyik egésznapos foglalkozása egy másik városban, Angers-ban zajlott, amelyet egy gyors délutáni városnézés keretében szintén megismerhettünk. Összességében mind szakmai, mind a személyes fejlődésünk szempontjából varázslatos és rendkívüli volt ez az élmény. Az itt szerzett tapasztalatainkat, tanultakat a későbbi munkánkban és a magánéletünkben is minden bizonnyal hasznosíthatjuk majd.
Keresztes Artúr
- évfolyam, nemzetközi tanulmányok szakos hallgató
A WARESA Europe Awards 2025 díjazottja
Chuma Chiamaka Juliet, az angol nyelvű Nemzetközi Tanulmányok alapszak 2. évfolyamos nigériai hallgatója kapta a WARESA (World African Researchers, Engineers, Entrepreneurs & Scientists Alliance) Europe Awards 2025 A kategóriájának (legjobb alapszakos hallgató) díját. A szervezet a díjjal az Európában tartózkodó kiemelkedő afrikai kutatók, hallgatók és szakemberek tevékenységét jutalmazza a természet-, társadalom-, és bölcsészettudományok területén.
A díjazott az alábbiakat nyilatkozta az elismerés kapcsán:
Ez az oklevél, amelyen a nevem szerepel, sok kéz által szőtt faliszőnyeget jelképez. Szüleim megingathatatlan reménye, valamint az én képességeimbe vetett hitük szőtte azt a számos lehetőséget, amelyet nekem biztosítottak. Mély hálával tartozom Dr. Szőke Júlia docensnek, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszéke vezetőjének is, akinek mindenre kiterjedő ajánlólevele döntő fontosságú volt ennek az elismerésnek a megszerzésében. Az, hogy ilyen korán, tanulmányaim elején elnyertem ezt a díjat, még inkább megerősít abban, hogy kiemelkedő teljesítményt akarok elérni a nemzetközi kapcsolatok területén. Bekereteztetem az oklevelet, hogy mindennap emlékeztessen a kitartó munkára. A díj valódi értéke abban rejlik, hogy arra ösztönöz, hogy ezt a megtiszteltetést nemzetközi diplomáciai tevékenységem révén érdemi hozzájárulássá alakítsam. Emellett minden afrikai hallgatónak azt üzeni: „A munkád számít. A hangod hallatszik”.
Gratulálunk, Chuma Chiamaka Juliet!
See the English version below.
Nemzetközi Tanulmányok szakos hallgatók részvétele a Magyar–Német Ifjúsági Parlament első ülésén
- november 21-én első alkalommal ült össze a Magyar–Német Ifjúsági Parlament az Országház Felsőházi üléstermében. Az eseményen a Széchenyi István Egyetem hallgatóit három Nemzetközi Tanulmányok alapszakos hallgató, Csordás Szabolcs, Friedmann Nóra és Lőre Katalin is képviselte. Az Magyar–Német Ifjúságért Egyesület és a Széchenyi István Egyetem a Parlament megalakulásában játszott szerepéról, továbbá az ülés védnökeiről, felszólalóiról és eredményeiről az egyetem hírportálja is beszámolt:
Lőre Katalin Nemzetközi tanulmányok szakos delegált beszámolója és ajánlása:
A Magyar–Német Ifjúsági Parlament első ülése különleges élményekkel és tapasztalatokkal bővítette tudásomat és hallgatói életemet. A program keretein belül delegáltként lehetőségem nyílt a Parlament Felsőházi üléstermében a német-magyar kapcsolatok fenntartásához kapcsolódó különböző, a bizottsági tagok által előterjesztett jogjavaslatokról véleményemet kialakítani, valamint azokról szavazni is.
A Parlament épülete adta gyönyörű környezet lehetőséget teremtett számomra kapcsolatok építésére mind német mind magyar hallgatókkal és diákokkal, tanárokkal és kormánytagokkal is. Az esemény bővítette világnézetemet, mert különböző nemzetiségű és kulturális hátterű fiatalokkal folytathattam eszmecseréket. Különösen tetszett, hogy nemzetközi perspektívából tekinthettük át a két ország kapcsolatrendszerét, beleértve a történelmi keretrendszert és a jövőbeni együttműködési lehetőségeket is. Nagy élmény volt számomra megélni az interkulturalitás összekötő erejét. A személyes kapcsolatok megteremtése motivál abban, hogy tanulmányaimmal és tevékenységemmel tovább erősítsem a magyar-német kapcsolatokat.
Ajánlom a Magyar–Német Ifjúsági Parlament munkájában történő részvételt olyan diákok és egyetemi hallgatók számára, akik érdeklődnek a két ország kultúrájának megőrzése, a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése és a diplomáciai kapcsolatok erősítése iránt.
Lőre Katalin és Friedmann Nóra
A Magyar–Német Ifjúsági Parlament plenáris ülése résztvevőinek csoportképe. (Fotó: Bálint György)
TDK-beszámoló a Nemzetközi Tanulmányok szekciókról - 2025.11.26
Egyetemünk 2025. november 26-án rendezte meg a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia őszi, helyi fordulóját. A Nemzetközi Tanulmányok alapszakos hallgatók mindkét szekcióban nagy érdeklődés mellett, lelkes szurkolók jelenlétében tartották meg előadásaikat.
A Nemzetközi tanulmányok I. szekcióban 6 magyar nyelvű előadás hangzott el. Az első helyezett Wagner Dorka Donald Trump bevándorláspolitikájának hatása az Egyesült Államok turizmusára elnöki ciklusai kezdetén című pályaműve lett (konzulens Hajszán Júlia). A zsűri a második helyezést Dávid Attila László munkájának ítélte oda, melynek címe: A munkahelyi motiváció és kihívások közötti kapcsolat összehasonlítása a Z és az Y generáció alapján (konzulens: Pálffy Zsuzsanna). Aba Levente László A tárgyalási erőviszonyok és stratégiák vizsgálata a multinacionális vállalatok és a vagyonvédelmi KKV-k között az Észak-Dunántúli régióban című pályamunkája különdíjban részesült (konzulens Hajszán Júlia). A zsűri elnöke Ablonczyné prof. dr. Mihályka Lívia, tagjai Csapóné dr. Horváth Andrea és Dr. Fejes-Nádai Julianna voltak, a diákokat Bedics Anna képviselte.
A Nemzetközi tanulmányok II. szekcióban 4 angol nyelvű előadást hallgatott meg a zsűri és az érdeklődők. Első helyezést ért el Minarro Martínez Ana The Use of the Media: Spain Civil War & Francoism (konzulens Dr. Fejes-Nádai Julianna). Kercsó Cintia Izabella különdíjat érdemelt ki Migration Challenges and Government Actions in Morocco című dolgozatával (konzulens Ködmön Zoltán). A zsűri elnöke Dr. Tompos Anikó, tagjai Dr. Bándy Katalin és Dr. Makkos Anikó voltak, a diákokat Kalamár Luca Eszter képviselte.
A résztvevők hamarosan értesülhetnek róla, hogy kik képviselhetik egyetemünket a két év múlva esedékes Országos Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián.
Gratulálunk a díjazottaknak és a konferencián induló minden résztvevőnek! Köszönjük a konzulensek, a zsűritagok és a bírálók munkáját!
Az angol nyelvű szekció versenyzői (középen) és a zsűri tagjai
A magyar nyelvű szekció versenyzői a szurkolókkal (jobbra) és a zsűri tagjai (balra)
TDK-beszámoló a Nemzetközi Tanulmányok szekciókról (2025.05.07.)
Egyetemünk május 7-én rendezte meg a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia tavaszi, helyi fordulóját. A Nemzetközi Tanulmányok alapszakos hallgatók két szekcióban, nagy érdeklődés mellett tartották meg előadásaikat.
A Nemzetközi tanulmányok I. szekcióban 6 magyar nyelvű előadás hangzott el. Az első helyezett Kopácsi Kata Noémi Kína szerepvállalása az ázsiai regionális együttműködésekben című pályaműve lett (konzulens Dr. Fejes-Nádai Julianna). A zsűri a második helyezést Drobilits Eszter és Eipl András közös munkájának ítélte oda, melynek címe: Elhallgattatott hangok: a dél-szudáni nők oktatáshoz való jogának korlátozása és annak pusztító következményei (konzulens: Ablonczyné Prof. Dr. Mihályka Lívia). Gombos Viktória Generációk a munkaerőpiacon: a nők helyzete Magyarországon az X, Y és Z generációk tükrében című pályamunkája különdíjban részesült (konzulens Dr. Fejes-Nádai Julianna).
A Nemzetközi tanulmányok II. szekcióban 5 angol nyelvű előadást hallgatott meg a zsűri és az érdeklődők. Első helyezést ért el Fülöp Lola The Role of Media in Shifting Public Opinion Towards Migration: A Comparative Study of Hungary and Germany című pályaműve (konzulens Pálffy Zsuzsanna). A második helyezett Mariia Remizova lett South-South Cooperation in Action: The Energy-development Nexus Between China and Ethiopia című pályamunkájával (konzulens Ködmön Zoltán). Nanthana Silavy különdíjat érdemelt ki Cross-border Labor Trends: Vietnamese Workers in Laos Labor Market című dolgozatával (konzulens Hajszán Júlia).
A résztvevők hamarosan értesülhetnek róla, hogy kik képviselhetik egyetemünket a két év múlva esedékes Országos Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián.
Gratulálunk a díjazottaknak és a konferencián induló minden résztvevőnek! Köszönjük a konzulensek, a zsűrik és a bírálók munkáját!
A II. szekció versenyzői (balra) és a zsűri tagjai (jobbra)







