"Kongó: fehérként kisebbségben" - Nyílt óra NT-s hallgatóknak
Az Apáczai Kar Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék 1. évfolyamos hallgatói e félévi tanulmányaik keretében -többek között- tanulmányozzák „A 3. világ” témakört. A kurzust vezeti Görcsné dr. Muzsai Viktória. Meghívására 2019. 02. 19-én, kedden 9.00-10.00 között az Apáczai Karon NTKT-n nyílt óra keretében vendég volt Stipsits Ibolya győri fotóművész, aki 2018. őszén 2 hetet töltött Kongóban egy jótékonysági alapítvány delegációjának tagjaként. Ilyen minőségben több afrikai országban, Indiában és más fejlődő országban is járt. Élményeiről, tapasztalatairól tartott hallgatóinknak fotókkal illusztrált élménybeszámolót: „Kongó: fehérként kisebbségben” címmel.
Gyakornoki program 2019
Felhívás - Koalíció Gyakornoki Program 2019
A John N. Lauer Vezetőképző Program célja, hogy angolul beszélő, jól képzett, magyarországi és határon túli magyar fiatalokat megismertessen az amerikai kongresszusi hivatalok, vagy kapcsolódó intézmények működésével, ezáltal motiválva őket közszolgálati tevékenység vállalására saját származási helyükön. A program időtartama a fogadószervezet követelményeitől függően max. 4 hónap, helye Washington, DC, Amerikai Egyesült Államok. További információ: http://www.hacusa.org/en/scholarships-internships/coalition-internship-program
Könyvbemutató - dr. Baranyiné dr. Kóczy Judit
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara tisztelettel meghívja Önt
Baranyiné Kóczy Judit
Nature, metaphor, culture: Cultural conceptualizations in Hungarian folksongs
(Természet, metafora, kultúra: kulturális konceptualizációk a magyar népdalokban) című monográfiájának bemutatójára.
Köszöntőt mond:
Ablonczyné prof. dr. Mihályka Lívia dékán, egyetemi tanár
és Dr. habil. Csizmadia Zoltán tudományos dékánhelyettes, egyetemi docens
A könyvet ismerteti:
Prof. dr. Komlósi László Imre, rektori megbízott, egyetemi tanár
Időpont: 2018. április 5. csütörtök 16 óra
Helyszín: Apáczai Csere János Kar tanácsterme
(Győr, 9022 Liszt Ferenc u. 42.)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Változó világ, változó társadalom hallgatói konferencia
Az ELTE PPK Szociálpszichológia MA szakirány és a Mindset pszichológiai szaklap Politikai pszichológia rovata 2018. május 10-én rendezi meg második „Változó világ, változó társadalom” elnevezésű, interdiszciplináris, tudományos hallgatói konferenciáját Budapesten, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épületében.
A konferenciára várunk minden pszichológia, közgazdaságtan, politikatudomány, jog, társadalmi tanulmányok, kulturális antropológia és szociológia szakon tanuló, illetve más érdeklődő BA és MA hallgatót, aki bemutatná elméleti vagy empirikus kutatásának eredményeit 15 perces előadás vagy poszter prezentáció formájában.
A konferencia részletes leírása és a jelentkezés feltételei az alábbi linken találhatók:
https://www.elte.hu/content/valtozo-vilag-valtozo-tarsadalom.e.9586